2009. március 15., vasárnap

Here's the end of a part of my life..


Csak most fogtam fel.
Ma elmegy, tényleg elmegy.
És még igenis szeretem! Mármint nem vagyok belé szerelmes, de annyi mindent köszönhetek neki.
Igaz, hogy rengeteg rossz dolgot tett velem, de közben sok jót is. Például megtanított szeretni. És bár tettem két olyan dolgot amiket soha nem gondoltam volna, mert az egyik teljesen nem én vagyok, a másikat elítélem; név szerint szemet hunytam, pedig tudtam az igazságot ; a másik pedig hogy megcsaltam a párom -bár azt hozzá kell tenni, hogy én elmondtam neki, és nem is tettem volna, ha nem tette volna ő is hónapokon át a hátam mögött.

Eddig végig úgy gondolkodtam, hogy ez , a tegnapi-mai buli volt az utolsó, hogy láttam őt az életben, hiszen csak fél év múlva jön vissza, addig pedig ki tudja mi lesz.?

De pont az előbb, miközben írtam felhívott.
Igaz, hogy már a bulin is megbeszéltük, hogy bármennyi fájdalmat is okoztunk egymásnak, de nem utáljuk egymást, most is megbeszéltük. És megígérte, amit végül fogadássá alakítottunk, hogy ha vissza jön fél év múlva, augusztus 15.-én az lesz az első, hogy felhívjon engem.
És bár tudom hogy még szeret, de nem értem miért érezte olyan fontosnak ezt megígérni, hiszen meg is beszéltünk, hogy ebből a szempontból mindegy, mert akár itt maradna-akár nem, nekünk már akkor sincs közös jövőnk. Mert bár egyikünk sem akarta, mégis mindketten bántottuk egymást. -Legalább ebben jók vagyunk- jegyezte meg cinikusan nevetve - De hogy téged idézzelek, tudom hogy mindkettőnknek fáj, és még fog is, de hosszútávon így lesz a legjobb mindkettőnknek.-mondta egy sms-emre utalva. A szomorúság mellett egy kis gúnyt véltem felfedezni a hangjában.
-Hé, ne gúnyolódj. Bármilyen sablonosan is hangzik, de hidd el hogy igaz!-mondtam
-Tudom..tudom. De azt ígérd meg, hogy nagyon-nagyon vigyázol magadra, és mire visszajövök élni fogsz, és nem ugrasz be egy villamos elé, vagy nem kötöd fel magad és tényleg semmi sebet nem ejtesz magadon. Egy karcolást sem.
-Majd megpróbálom.. ígérem.


Szóval ennyi.
Vége.
Most lezárult egy fejezet.

Végezetül egy videót raknék be. Ez az egyik kedvenc számom és szerintem fantasztikusan van megcsinálva ez a sims-es változat.
The Veronicas - This Love

1 megjegyzés:

  1. Fél év.. 6 hónap..
    Az mióta augusztus?
    Annyira hülye az a srác.. még ahhoz is hülye, hogy kiszámoljon 6 hónapot.. mert az ugyanis szemptember.
    Na tessék, azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy 20 évesen nem bír munkát találni..
    Hülye és késsz, 0 akaraterővel.

    VálaszTörlés