somebody help!

Sajnos vége a tavaszi szünetemnek. Tartalmas volt, sokat voltam a családommal és barátaimmal, de azért pihenni is tudtam.

Hudsonnal háromszor találkoztam.

Először a deákon teljesen véletlenül összefutottunk. Teljesen zavarban volt, oda se jött köszönni aminek gondolom 2 oka van. 1, zavarban volt, amiért pár napja éjszaka fél 3kor felhívott, csak mert eszébe jutottam és 2, nagyon be volt hasítva.

A barátja köszönt nekem, és amikor mentek el szóltam neki, hogy legalább köszönhetne, úgyhogy odajött és adott puszit.

Ez a kevésbé izgalmas része. A java szombaton, egy közös barátunk szülinapján következett, amin persze ő is ott volt. Nem igazán beszéltünk, csak egy-két szót. Nem is tudom, hogy kerültük-e egymást, de én azt kívántam bár ne lenne ott. Nem éreztem jól magam, rossz volt őt látni, hogy mennyire jól érzi magát, úgyhogy éjfél fele hazajöttem. Már az utcán alig tudtam magam tartani, de mire beléptem a lakásajtón már zokogtam. Rájöttem, hogy akármivel is hitegettem magam az elmúlt időkben, én közel sem vagyok még túl rajta.

Így feküdtem le aludni, csalódottan, kisírt szemekkel. Fél 6-kor csöngött a telefonom, Hudson volt az.

Nem tudott hazamenni úgyhogy kért, hogy had aludjon nálam. Nagy nehezen megengedtem, persze csak úgy, ha a földön alszik. Öt perc múlva ott is volt. Rögtön befeküdt mellém az ágyba. Végül egy-másfél órát volt ott, amit végig beszélgettünk. A szakításról és arról, hogy hogy megy nekünk a továbblépés.

Azzal kezdte, hogy ha újrakezdhetnénk az egészet, annyi mindent máshogy csinálna.

Rengetegszer elmondta, hogy mennyire hiányzom neki, hogy én vagyok a legimádnivalóbb lány, akivel valaha találkozott. Hogy mennyire rossz nélkülem, nem találja a helyét a világban, és hogy sokkal boldogabb volt, amíg jártunk. Hogy minden nap az én gondolatommal kel fel és fekszik le aludni. Mondta, hogy mindenféle kamudumákat mond a kistestvéreinek, akik nagyon hiányolnak. Mondtam, hogy ez nem mehet mindig így. Elöbb-utóbb elfelejtenek, vagy még összejövünk-mondta- Inkább az elöbbi-tette gyorsan hozzá.

Átölelt, megfogta a kezem... de nem mondta, hogy újra akarja kezdeni.

Mondjuk azt mondta, amin nagyon megdöbbentem, hogy szerinte lehetnénk jóban. Ő, aki közölte, hogy mi soha nem leszünk barátok, hisz soha nem is voltunk, mindig több volt köztünk. Azóta írt üzenetet is, hogy milyen jó volt kettesben beszélgetni, stb.

Ami még nehezebb, hogy vajon én mit akarok. Nagyon jó volt vele lenni, szörnyen hiányzott már.

De szerintem tényleg kezdtem haladni, és megint csakis rá tudok gondolni.

Lehet jobb lenne, ha nem beszélnénk. Adnom kell magamnak esélyt a felejtésre.

Csak ez olyan nehéz nekem, mint leszokni a dohányzásról.