written with love

A lány szerette a fiút. Mindent odaadott volna érte.

Már oly régóta volt vele, és szerelmének tüze még mindig lobogott. Csupán egy kicsit elhalványodot..

Talán a rossz idő párásította be, a hideg szél fagyasztotta meg.

A lány nem értette mi történt. Egyik hűvös reggelen ment haza tőle, élete szerelmétől, és elkezdett azon agyalni, valyon megváltozott-e valami.

De nem a fiúban, hanem benne. Az érzéseiben.

Megnevezni nem tudta, de megszabadulni sem a gondolattól.

Ürességet érzett magában, és csak ha mélyebbre ásott a hidegben, akkor kezdte el érezni a tűz melegét. A lángok egy apró, szív alakú üvegkalickában lobogtak. Mintha azt suttogták volna: Bálint. De csak csendesen.

A lány visszaemlékezett a tegnap estére. Mikor elmondta a fiúnak, hogy valami megváltozott. A fiú mélyen az övéibe nézett gyönyörű szemeivel.

-Már nem szeretsz?-kérdezte csendesen.

-Dehogynem-jött az elcsukló válasz

-Akkor? Mit változtassak magamban?

-Semmit.

-Szakítsunk?

-Soha!

Tényleg nem értette. Nem tudta megmagyarázni. Nem tudta megfogalmazni.

Azt érezte, hogy szereti, és belehalna, ha elveszítené.

Csupán... Kicsit hiányzott neki valami. Egy kis pezsgés.

Soha nem lett volna képes megcsalni szerelmét, nem is kellett neki más fiú a világon.

Csak a lehetőséget siratta néha.

Azt az izgalmat, amit a fiúzás, a flörtölés, a játszma adott.

Valyon tetszem neki? Lesz köztünk valami? Vagy csak egyestés kaland?

Amikor csupán két ember létezik, egy este, egy lehetőség. Rajtuk áll az egész. Két ember döntéséből, játékából, pillanatnyi vágyából.

A lány megrázta a fejét.

Bármilyen hívogató is. Semmi értelme nem lenne ennek, ha Ő már nem lenne az övé.

Ő lett az élete. A szerelme. A másik fele.

Nélküle semmi értelme nem lenne az egésznek.

Az egésznek? Igen.

Az egész életének.