Hát megtettük. Már megint megtettük. És megint nem gondoltam arra hogy le kéne állni, mikor a szobályában az ágyon csókolóztunk hevesen,közben pedig Marilyn Manson ment a háttérben a gépéről. Aztán leállította a zenét és lekapcsolta a lámpát, majd megint hagytam elveszni magam a karjai között. Szerencsére mikor az övemet kezdte kikapcsolni kapcsoltam, hogy már el kellett volna indulnom haza. Nekem adta a rózsát is, amit annak a lánynak vett akivel ma is meg tegnap is randizott volna, de a r*banc mindkétszer átejtette. Aztán miközben hazakísért végig hülyéskedtünk úgy mint mindig, mintha semmi nem történt volna. A kapuban is csak baráti csókot váltottunk. De lehetséges ez? Hogy két ember, egy fiú és egy lány, akik nem szerelmesek egymásba, sőt legjobb barátok ennyire vonzódjanak egymáshoz? Mármint nem mondom hogy a leghelyesebb és legszexibb a világon, de mégis, mikor a hajamba túr, mikor a nyakamat és a kulccsontomat borítja el csókokkal, aztán az ajkaimhoz hajol, és végtelenül szenvedélyesen kezdünk el megint smárolni, meg mikor a meztelen felsőtestünk szinte egybeolvad.. olyankor annyira vágyom rá, hogy soha ne hagyja abba. És a legjobb, hogy tudom, bármennyiszer is csináljuk még ezt, semmit sem fog változtatni a barátságunkon. Mert ilyenkor mintha soha nem történt volna meg, csak átlagos barátok vagyunk. De ha lekapcsolódnak a lámpák, már inkább a szeretőmnek nevezném..
"Miért élünk, ha nem azért, hogy az életet elviselhetőbbé tegyük egymás számára?"-George Eliot [Mary Ann Evans]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése