2009. január 13., kedd

Whish you will be more than just a dream


Alexissel-aki ugye a legjobb barátnőm- szokás szerint épp hülyéskedtünk a teremben, éppen a "cosmo sutra" pózokat próbálgattuk ki a fiúk örömére, mikor az egyik osztálytársnőm a terem másik végéből csak úgy mellékesen odakiáltátt: " Amy amúgy ott van lent Jared!" Azt hittem dobok egy hátast. Bár a szünet már a végére járt, rögtön megragadtam Alexis kezét és elkezdtem lefelé húzni. Most az sem érdekelt hogy elkenődött-e a szempillaspirál vagy kócos-e a hajam. Csak látni akartam. Még a lépcsőn voltunk mikor láttam hogy Jared a félig átlátszó üvegajtón kívülről hevesen integet. Alexis mondott valami, hogy elmegy a büfébe, de engem nem érdekelt, rögtön Jaredhez mentem. -Sziaaaa- mondta vidáman majd a nyakamba vetette magát. Nem értettem mi van.. Csak álltam mint a sóbálvány és hagytam hogy öleljen. Bár közben titkon, mélyen baromira örültem a szívélyes fogadtatásnak. Aztán elhúzódott és adott két puszit. Alexis is odajött és köszönt neki, én addig oldalra néztem hogy kivel beszélgetett Jared. Egy évfolyamtársam és egyben barátnőm volt az, régóta jóban vannak. És abban az átkozott másodpercben megszólalt a csöngő. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy nem érdekel, az sem hogy osztályfőnöki lesz, én akkor sem megyek órára, de aztán az ép eszem győzedelmeskedett- meg az, hogy miután elköszönt Alexistől, Jared már hozzám is hajolt hogy puszit adjon. Ígyhát felmentem és egész ofőn nem figyltem. Nem tudtam..Végig Ő járt a fejemben. Hogy mennyire aranyos volt szemüvegben, ugyanis most kapott nemrég, vagyis két hónapja de mivel szakítottunk és még nem láttam. És írtam egy verset is, amit itt lent olvashattok :)

Egyébként még ez elött kb 4 órával Alexis mondta, hogy tegnap mikor én előkészítőre rohantam ő beszélt Jareddel. A szilveszteri buli óta ugye én is, meg Alexis is szájrapuszival köszönünk Martinnak. És tegnap Jared ezt látta és megkérdezte Alexist:

-Ti miért nem jártok?
-Mert nem. És te miért nem jársz Ameliaval?- vágott vissza Alexis. Látta ahogy Jaredben megfagy a vér
-Mert nem vágyom kapcsolatra.

-Ugyan, ez nagyon szar kamu.
-Jó, hát azért, mert nem találok olyan lányt aki tökéletes lenne nekem- vallotta be Jared

-Tökéletes? De hát az nem is jó, ha valaki tökéletes!
-Persze, nem is úgy tökéletes, hanem nekem, erre a célra.

Hát ennyi. Alexis mikor nekem mesélte így zárta le: "Szóval.. sajnálom szivem, de ezek szerint ezt ellőtted.." Hát tudjátok mit? Én nem így gondolom! Hisz akkor most miért ölelt volna meg és miért jött volna be? Szerintem igenis van még nála esélyem. És, -amit bár ő nem tud- de nagyon megváltoztam azóta hogy szakítottunk. Mikor jártunk sokmindent tettem, amit nem kellett volna és sokmindent nem tettem, amit viszont igenis kellett volna. És hogy mik ezek? Sokszor nagyon lekezelően bántam vele és bunkón, mert ő úgyis elnézett nekem mindent. A másik kategória pedig.. Nem mutattam ki és nem is mondtam neki kb soha, hogy menniyre fontos nekem és menniyre szeretem. Azt hiszem itt rontottam el.. Na mind1, ez a múlt :) De attól ő még lehet a jövőm ;)

Nem tudok figyelni semmire,

Állandóan te jársz az eszemben.

Karodba zártál,

Majd itthagytál,

S én itt maradtam romokban,
Csókjaid után sovárogva.


"Letters start with abc,

Numbers start with 123,

Songs start with do-re-me,

And love starts with you and me."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése